Trükkös szobor Szent Istvánról

Kevesen tudják, hogy az ország első Széchenyi-szobra egy Sopron melletti faluban áll. S hogy hogyan kapcsolódik ez augusztus 20-hoz? Úgy, hogy „a legnagyobb magyart" Szent István „képében" örökítették meg – erről a kettősségről azonban sokáig csak néhány ember tudott.

Európában egyedülálló az a „kettős szobor”, amely a Sopron melletti, alig háromszáz lelkes kis falu, Pusztacsalád központjában áll. A ránézésre Szent Istvánt ábrázoló alkotás ugyanis valójában nem első királyunk, hanem Széchenyi István tiszteletére készült… Széchenyit koszorúzzák az államalapító emlékművénél Pusztacsalád Széchenyi-birtok volt a XIX. század közepén, még maga Széchenyi István vásárolta Ödön fiának a Festetics családtól. Amikor 1860-ban meghalt, fia szeretett volna szobrot állíttatni édesapja emlékére, mivel azonban akkoriban tilos volt nyíltan emlékezni a reformkor politikusára, cselhez folyamodott. Kiválasztotta a család legeldugottabb birtokát, az erdőkkel körülölelt Pusztacsaládot, majd a falu központjában impozáns szobrot állíttatott – Szent Istvánnak. A hatalmas mészkő alak arcán ugyanakkor Széchenyi vonásait örökítette meg a kényes feladatra felkért Höller György soproni kőfaragó… Így állított emléket a magyar történelem két nagy alakjának egyszerre: Szent Istvánnak és Széchenyi Istvánnak. – Széchenyi 1860 áprilisában halt meg, s augusztusban már állt a szobor. Sokáig csak a család és a kőfaragóművész tudott a kettősségről, csak később terjedt el a története. Mi, pusztacsaládiak és a környékbeliek ma is Széchenyit tiszteljük benne, szerintem az arcán egyértelműen kivehetők a politikus jellegzetes arcvonásai, amelyeket festményekről ismerünk – mondja Balogh Ferencné, a falu polgármestere. Ez a kultusz olyannyira él a környéken, hogy a szobrot minden év szeptember 21-én, „a legnagyobb magyar” születésének évfordulóján meg is koszorúzzák az emlékezők – augusztus 20-án pedig nem itt, a Szent István-szobornál, hanem a templomban tisztelegnek államalapító királyunk emléke előtt…

Pusztacsalád Község hivatalos honlapja! Minden jog fenntartva!

  • Pusztacsalád Fő u. 64.
  • +36 99 386 001
  • Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hivatali idő

Hétfő - Péntek: 7.30 - 16.00
Szombat: ZárvaVasárnap: Zárva